3

Egy hónap telt el az esemény óta.
A szobámban ültem és könnyekkel a szememben meredtem magam elé. Nem bírtam kiverni a fejemből Adamet, és a temetést. Nem hittem el, hogy nincs többé, hogy nem láthatom soha már az életben. Bevettem még egy nyugtatót, és megpróbáltam elaludni. Csörgött a telefon. Nem vettem fel. Minek? Úgy sem ő hív. Más meg nem érdekel. Nem tudtam aludni.. Ezért megettem egy altatót is. Lefeküdtem, sírtam kicsit, és elszenderedtem.
Álmomban újraéltem az egész esetet, ahogy a Porshe belerohan a bár bejáratába és ahogy Adam a földre zuhan. És láttam Őt is. Ki lehetett? Olyan furcsán nézett rám. Mintha többet látott volna, látta volna mi van belül, nem csak az arcom. Nem volt félelmetes. De elvitte Ademet! Nem lehet. Pedig magával vitte láttam. most pedig felém tart! Ne gyere közelebb! Takarodj! Hallod? Ne gyere közelebb!
Felriadtam.
- Nem bírom tovább, egyszerűen nem bírom!!! - hangosan kiáltottam a szavakat és elkezdtem sírni, majd felpattantam és egyenesen a fürdőszobába vettem az irányt. Megnyitottam a kád csapját, és forró vizet engedtem bele. Beleültem. Sokáig gondolkodtam , hogy mit teszek. Megéri-e élni, mikor a legjobb barátod a föld alatt rohad? Megéri-e szenvedni? Jó lenne vele lenni most, akárhol is van. Lassan, nagyon lassan elindítottam a zuhanyt, ami egyenesen a fejemre ömlött. Majd fogtam a borotvám.
"Ha véletlenül el tudom vágni, szándékosan is menni fog."- gondoltam. Abban a pillanatban nem számított senki és semmi. Nem akartam senkit, és semmit. Csak eltűnni. Akárhova is tűnök, el akartam párologni. Még egyszer átgondoltam a dolgokat majd lassan de biztosan a csuklómra szorítottam a pengét, ott ahol a pulzusom ütemesen vert....

- Nem tenném a helyedben. - szólt egy hang. Kővé dermedtem. Felnézem és Őt láttam. Csak állt, háttal nekem. - Megvárom, amíg felöltözöl. Tedd le azt a pengét. Most nem vihetlek magammal. Ez nem a te időd. Nagyon megbánnád, hidd el nekem!

- Nem tudom, ki vagy, de hívom a rendőrséget, ha nem tűnsz el azonnal!! - kiáltottam rá.
Erre ő hirtelen megfordult, és hihetetlen sebességgel került az arca olyan közel az enyémhez, hogy a falnak kellett simuljak. Fekete csuklya volt rajta, így nem láttam tisztán, ki is nézett ki mögüle.

- Rendőrség? Három rendőrt vittem el ebben a hónapban. Mind örültek, hogy látnak. Megmondtam. Megvárom míg felöltözöl. Akkor beszélhetünk. - mondta, bár láthatóan nem zavarta a meztelenségem, engem viszont annál inkább.

Felkaptam a koszos inget, meg a szakadt nadrágot ami rajtam volt, mielőtt fürödtem, és hosszú szőke hajamat törölközőbe csavartam. Nem tudtam, hogy miért engedelmeskedem neki, de éreztem, hogy ezt kell tennem. Majd vártam, hogy megfordul de nem tette. Remegő hangon szólaltam meg.
- Kész vagyok...

- Nagyszerű! - mondta, de nem fordult felém. - Most gyere velem... a szobámba tartott. Leült az ágyam szélére, majd folytatta.
- Te a kezdetektől fogva látsz engem és ez furcsa, mert a többi ember, még csak nem is érzékel. Szeretnék rólad többet tudni, mert te más vagy mint a többi...hogyan szólíthatlak?

- Elizabeth..- válaszoltam.- De a Bess-t jobban szerete....

-Elizabeth, szép név, érdekel téged, hogy én ki vagyok? És legfőképpen miért vagyok?

- Az érdekel, mit csináltál Adammel, és hova vitted? Te ölted meg, tudom ! Magaddal vitted!

- Szó sincs róla, őt a kocsi ölte meg... én csak a dolgomat tettem. Kivettem a lelkét a testéből, és biztonságba helyeztem, minden rendben van vele. Ugyanúgy él, csak nem test, ahogy én sem vagyok az. A különbség mégis az, hogy én testet is tudok ölteni, ő már viszont nem. Szenvedett volna, ha többet nem érzékeli senki, így olyan helyre vittem, ahol a többi halott lelke van. Nem kell félned tőlem, én nem bántalak téged, még a halálod pillanatában sem. Csak segítek. Elkísérlek, míg biztonságban nem érzed magad. Én vagyok a közvetítő..amolyan díler. De nevem is van, ha érdekel. Daniel. Üdvözöllek, Elizabeth!

Végre felállt, szemberfordult velem és levette a csuklyáját...

Szóhoz sem tudtam jutni! A világ legszebb lénye állt előttem. Fekete haj, gyönyörű harmónikus arc, és égszínkék szemek, makulátlan bőr, és lehengerelő kisugárzás. Csaj tátott szájjal bámultam, mikor felém nyújtotta a kezét. Vonakodva bár, de nem a félelemtől, elfogadtam a kézfogást. Angyali félmosollyal megrázta a kezem.

- Ha nem vagy ember, miért tudlak megérinteni? - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Ennek az okát én sem tudom, mint mondtam, te különleges lehetsz Elizabeth. - a hangja olyan volt mint a bársonyé, nem túl mély, de nagyon zöngés orgánuma volt, olyan amitől a lányok elolvadnak, persze ha nem a Halállal vagy kivel beszélnek.

- Nem tűnsz gonosznak. - pillantottam rá és a kaszára amit akkor láttam meg a falnak támasztva.

- Nem is azért sötét a ruhám, mert gonosz vagyok. Ez és a kasza, afféle munkaeszközök. Azért sötétek, mert elnyelnek mindent ami gonosz. És ezzel vágok utat Abba a Világba.

Nem tudtam, higgyek-e neki, vagy ne, és abban sem voltam biztos, hogy nem álmodom még mindig...

- Most rohannom kell! Érzem hogy hívnak...Vigyázz magadra Elizabeth! Vissza fogok jönni, akkor ne ijedj meg! Te is elmondhatsz mindent magadról..Viszlát!

- De én nem akarok....-be sem fejeztem a mondatot már eltűnt...Ott álltam a szoba közepén, lefagyva, nem tudtam, hogy ami történt és történik, az álom vagy valóság...Mindenesetre az öngyilkosság minden formája kiment a fejemből.