6

Nagyon fáradt voltam. Legszívesebben visszafeküdtem volna. Furcsa álmom volt. Már nem emlékeztem rá tisztán, de a ruhám, ami azon a napom volt rajtam, mikor Adam meghalt, biztos, hogy benne volt. Kikászálódtam az ágyból, feltettem egy kávét. 'Valami zúg..'-lettem figyelmes. Még a DVD is bekapcsolva maradt. Felkaptam a távirányítót és kikapcsoltam.
Gondolkoztam. Mostmár egyre biztosabb voltam benne, hogy ha Daniel eddig sem bántott, ezután sem fog, így nincs okom tartani tőle. Hacsak nem macska-egér játékot játszik. Nem lehet tudni. Lehet, hogy egyszer csak lecsap. Még az arcáról sem lehet olvasni. Mindig ugyanaz a szomorú, de mégis kifejezéstelen félmosoly...
A kávé illata elkezdte betölteni a konyhát. Imádtam ezt az illatot. Nem találtam tiszta csészét, ezért sima pohárba öntöttem ki és belekortyoltam. Ugyanolyan íze volt, mint illata.
Hirtelen csörgött a telefonom.. Hova tettem? Eszeveszetten elkezdtem keresni, mert már nem is láttam egy jó ideje... A csörgés abbamaradt, és én nem találtam meg. Aztán SMS...végre előkapartam valahonnan a párnáim közül. Egy nem fogadott hívás, és az sms-s hogy hangüzenetet kaptam.
 - Ő...Bess? New Yorkban vagyok. Esetleg összefuthatnánk. Mindenhol kerestelek, de már nem ott laksz, ahol anno Adammel. Beszélgethetnénk. Tudom, hogy ez az időszak nem könnyű neked, és hidd el, nekem sem, de ketten talán...Kyle-nak (mert ő volt az) itt kicsit megcsuklott a hangja...- szóval ketten talán egyszerűbb lesz túlélni. És adni is szeretnék neked valamit.  Kérlek hívj vissza, ha ezt meghallgattad! Szia.
Lecsaptam a telefont, és rögtön visszahívtam. Mikor meghallottam a hangját, mindketten keserves sírásban törtünk ki.
- Hol vagy most? - szipogta.

- Itthon vagyok, de ha ráérsz, találkozhatunk egy óra múlva a Starbucks előtt a 49. utcában. Fogok egy taxit, és nemsokára ott vagyok!

Letettem a telefonom és bezárkóztam a fürdőszobába. Egy hónapja nem jártam az utcán, és ennek megfelelően néztem ki. Miután rendbe tettem magam, felkaptam valami ócska ruhát, és már léptem volna ki az ajtón, de akkor eszembe jutott valami.
Visszaszaladtam, és a nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet.

Kiléptem az utcára, és feleszméltem, hogy mennyire hiányzott az a nyüzsgés, ami itt lent van. A friss levegővel - már amennyire New York levegője friss- telement a tüdőm, ami csodálatos érzés volt. Ilyen lehet , mikor a kisbaba először vesz levegőt.
Fogtam egy taxit. Majd eszembe jutott, amit Daniel mondott.
- Kérem, megengedné, hogy lefényképezzem az autót? - a sofőr még pózolt is én pedig kattintottam. Nem nagyon érdekelt, hogy sikerült a kép, tehát, meg sem néztem, csak beszálltam és megmondtam a címet.

Kyle már ott volt és várt. A nyakába borultam, és sírtam. Egy hónap után, végre egy olyan emberrel voltam, aki igazán át tudja érezni a fájdalmamat. Bementünk egy bárba, és rendeltem két italt. Azt hittük, komoly és gyászos beszélgetés lesz, de helyette, inkább csak a jó emlékeket idéztük fel. Jó volt végre úgy beszélni Adamről, hogy 'milyen jó hogy élt' és nem úgy, hogy 'meghalt...vége..' . Idővel, egyre vidámabbak lettünk, hiszen volt pénzem, volt mit elszórnom, és Kyle-al. egyre csak rendeltünk...

- És mit csinálsz most? -kérdeztem tőle.

- Többnyire szórom a pénzem, ott ahol csak tudom. Elmegyek minden egyes helyre, ahol Adammel előtte voltam, bemegyek minden egyes szobába, és újból átélem, azt amit vele. Ettől mindig megnyugszom.És te?

- Semmit. Bulizni jártam, de egy hónapja csak ülök az ágyon, és meredek magam elé. Egyszer voltam kinn fotózni a Sziklán. Akkor ott kicsit feltöltődtem, de valamit kéne kezdeni magammal. Mozogni szeretnék. Nem megyünk el sétálni?

-Először olvass el valamit. Ezt akartam neked adni. Adam mondta, hogy elhozza neked, de elfelejtette.. Hisz tudod, milyen.

Kinyitottam a borítékot. pénz volt benne, és egy levél. Rövid volt, mint mindig. De ezt szerettem benne a legjobban. Tömören, bele a közepébe. Most sem tett másképp.

' Nem akarom, hogy itt aszalódj, ebben a koszfészekben életed végéig. Eredj és vegyél magadnak valami normális lakást, valahol, egy normális helyen. Vagy utazz! Nekem mindegy. De mozdulj ki innen! Szeretlek csajszi! xoxo'
A levelet a kis hang a fejemben, az ő hangján olvasta. És észre sem vettem, hogy az arcomon legördül egy könnycsepp.

- Kyle...én ezt nem fogadhatom el. Valószínüleg tőle sem fogadtam volna. Egyszerűen nem tehetem.

- Ugyan, hisz tudod, hogy mindig a költekezés volt a kedvenc hobbija. És ha itt lenne, valószínüleg vérig lenne sértve. - a kezembe nyomta a pénzt. - Tedd el és csináld azt, amit mond. Neked itt nincs jövőd. Túl nagy hely ez neked. Életed végéig csak bulizni akarsz? Keress egy fiút. Nem élhetsz egyedül. Ilyen nincsen.

Rá kellett jönnöm, hogy teljesen igaza volt.

Mikor elköszöntünk, ránéztem a kezemben fekvő borítékra. Mit volt, mit tenni, eltettem. Jó lehet még.

Úgy döntöttem, hazafele sétálok. És random lefényképeztem mindent, ami érdekes lehet. Nem néztem a kamerába, csak tartottam a fényképezőt és kattintottam. Ha Daniel az életet akarja látni, akkor lássa azt. Ne az én beállított képeimet. Azokban mindig van valami mű. Már csak a terv is elrontja a dolgot, hogy na ezt most lefotózom..és akkor szöget keresek, amiből a legjobban néz ki stb. Hát az élet sem mindig a legjobb, és ennek megfelelően szerettem volna a képeket is csinálni. Spontán. Hibákkal együtt.
Ekkor még nem is sejtettem, mennyire jól tettem ezt.